srpski| magyar| english
Kezdőlap

2010. augusztus 2.

Az RTT öt tagja részt vett a Debreceni Nyári Egyetem keretében megszervezésre került Területfejlesztési Nyári Egyetemen. A rendezvényen a határon túli regionális műhelyek fiatal tagjai vettek részt, illetve Somogyi Sándor tanár Úr tartott előadást. A rendezvény képeit megtalálhatók itt.

2010. július 15.

Az RTT idén ünnepli fennállásának 5. évét. Ezt a jubileumot a további stratégiánk kidolgozásával és egy őszi konferenciával ünnepeljük. Az őszi konferenciánk keretében bemutatjuk az IPA projektünket valamint, a jubileum jegyében eddigi tevékenységünkről, terveinkről számolunk be valamint az évkönyvünk is bemutatásra kerül.

2010. július 9.

Elkészült a Szülőföld Alap által támogatott Szórvány projekt. A projekt keretében a vajdasági magyar szórvány lakosság oktatási problémáit vettük górcső alá és az oktatási lehetőségeket térképeztük fel, amelyre, alapozva egy következő munkában javaslunk megoldási javaslatokat. A munkát az idei évkönyvünkben publikáljuk.

2010. június 21.

Ricz András Társaságunk elnöke sikeresen megvédte Abszolutóriumi dolgozatát a Pécsi Tudományegyetem Regionális Gazdaságtan és Politika doktori iskolájában. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk munkájához.

2010. június 5.

2010. augusztus 1.-én kezdődik az RTT első jelentős Európai Unió által finanszírozott programja az IPA alapokból támogatott INNOAXIS, melynek legfrissebb történéseiről itt olvashatnak.

2010. június 3.

2010. június 1.-én a Gazdasági Nyilvántartó Ügynökség újra bejegyezte az RTT-t , így már az új törvény szerint végezzük tevékenységünket.

2010. május 25.

2010. május 17.-én tartotta a Regionális Tudományi Társaság a 2010. évi közgyűlését. A közgyűlésen elfogadásra került a tavalyi év beszámolója, a pénzügyi elszámolás, az idei tervek, és a Társaság új alapszabályának az elfogadása, amelyre az újra bejegyzéshez volt szükség. Mindezek mellett elfogadta a közgyűlés, hogy őszig kidolgozásra kerül az RTT 5 éves stratégiája, mely munkát Ricz András elnök felügyel

2010. május 22.

Az RTT kutatói Somogyi Sándor és Gábrity Molnár Irén sikeresen prezentálták Újvidéken a CESS projektünk előzetes eredményeit a tartományi munkaügyi hatóságok és szervezetek képviselői előtt.

2010. május 20.

A Regionális Tudományi Társaság a Szerbia és Magyarország között határon átívelő IPA program keretében két nyertes pályázatban is érdekelt mint projekt partner.
Az egyik projekt keretében a Regionális Kutatások Központjának kecskeméti Alföldi Kutató Intézetével közösen a határmenti régió fejlesztési tervét dolgozzuk ki, a már meglévő 8 község fejlesztési tervének aktualizálásával és az operatív programok kidolgozásával. Honlapunkon hamarosan egy külön menüpont keretében számolunk be folyamatosan az aktivitásokról.
A másik projekt keretében ahol 2. számú projekt partner az RTT a Csongrád Megyei Agrár Kht és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alap partnereként a mezőgazdasági és élelmiszeripari vertikum fejlesztési lehetőségeit vizsgáljuk.

2010. május 8.

2010. május 17.-én hétfőn tartja a Regionális Tudományi Társaság 2010. évi közgyűlését, székhelyén a Corvin Mátyás u. 9.-ben. A közgyűlés témái: beszámoló a 2009-es év tevékenységéről, a 2009-es év pénzügyi elszámolásának elfogadása, a 2010-es évi tervek bemutatása és elfogadása, valamint, az újrajegyzéshez szükséges új alapszabály elfogadása. Minden tag részvételére számítunk.

2010. május 7.

Elkezdtük szórványprogramunk végrehajtását, melynek keretében a Szülőföld Alap támogatásával a vajdasági magyar felnőtt oktatást vizsgáljuk és koncepciót dolgozunk ki, a szórványban élők szempontjából. A munka címe: Felnőttképzési koncepció kidolgozása a szórványban.

2010. május 3.

Átadtuk, a CESS-el közösen végzett kutatásunk első eredményeit, a megrendelőink felé. A „The structural characteristics and potentials of human resource development regarding to EU accession in the north region of the Autonomous Province of Voivodina” c. kutatási eredmények első vitája 2010. május 21.-én lesz Újvidéken.

2010. április 25.

Sikeresen befejeződött az RTT tanfolyama melynek témája az SPSS statisztikai programcsomag használata volt. A tanfolyamon az RTT kutatói illetve más külső hallgatók vettek részt. A tanfolyamot Papp Z. Attila budapesti kutató vezette, aki hasznos szaktudást adott át a hallgatók számára, melyet a mindennapi munkájukban ezt hasznosítani tudják.

2010. március 2.

A Regionális Tudományi Társaság folytatva a megkezdett pályázatíró-projektmenedzsment képzését, idén megszervezi a pályázati lebonyolító – projektmenendszer tanfolyamot.

A képzés 2 x 2 nap intenzív gyakorlati elemekből áll, melyre elsősorban azokat várjuk, akik már sikeresen végighallgatták az előző tanfolyamunkat. Eladók Fodor Csaba és Matula Anikó a Mórahlami Kistérségi Fejlesztési Iroda vezetői.
A képzés
- helye: Szabadka, Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székháza Corvin Mátyás,(volt Engels u.)9.
- ideje: 2010. március 19-20. és 26-27 pénteken délután 3-tól 20 óráig, szombaton pedig 9-től 17 óráig.
Jelentkezni március 12.-ig az RTT irodájában Corvin Mátyás, (volt Engels u.) 9. alatt lehet munkaidőben, vagy pedig a 024/670-850 telefonszámon, illetve az info@rtt.org.rs email címen.
A képzés a Szülőföld Alap támogatásának köszönhetően ingyenes

2010. január 7.

Az RTT a 2006-2007-es évben sikeresen szervezte meg az Uniós projektmenedzser képzés első szakaszát, melynek témája a projekt generálás és a projekt írás volt. Ez évben újra sikeresen pályáztunk és így lehetőségünk nyílik a képzés második moduljának a megtartására is amelynek témája az Uniós projektek menedzselése, tehát a már elfogadott projektek szervezése és megvalósítása. A képzésre elsősorban az első kört sikeresen teljesített hallgatókat várjuk, részletek hamarosan.

2010. január 7.

A Regionális Tudományi Társaság a Szülőföld Alapnál sikeresen pályázott a statisztikai feldolgozást végző SPSS szoftver használatát bemutató tanfolyam megszervezésére. A tanfolyamot ez év tavaszán Szabadkán tervezzük a részletekről hamarosan tájékoztatunk.

2010. január 4.

Boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk!

2009. december 11.

Az RTT kutatói Csiszár Molnár Anna vezetésével sikeresen prezentálták a Cess-kutatásunk (bővebben itt) első fázisának eredményeit, amelyet követően mind a támogató, mind pedig a megrendelő elismerően nyilatkozott munkánkról.

2009. november 15.

Nagy sikerrel zárult a Magyar Regionális Tudományi Társaság VII. Vándorgyűlése Szabadkán, melynek az RTT-volt a társszervezője. A kétnapos konferencián a Városháza impozáns termeiben mintegy 120 kárpát-medencei és szerbiai tudományos kutató és regionális fejlesztési szakértő vett részt. A konferenciáról képek itt , az elhangzott előadások pedig az alábbi linken találhatók.

2009. október 21.

Megjelent az RTT a keszhelyi Georgikon Kar és Ceske Budejovice-i Egyetem közös internetes kiadványának elso száma letöltheto az Internetes folyóirat menüpont alól.

2009. október 7.

Nagyban folyik a Magyar Regionális Tudományi Társaság VII. Vándorgyulésének szervezése, melyre 2009. november 12-13.-án kerül sor Szabadkán a városházán. Bovebb információ a kezdooldalon található a rendezvényrol.

2009. szeptember 25.

Ki került a nyomdából a Regionális Tudományi Társaság 2008.-as évkönyve. Az évkönyv a 2009 márciusi konferenciánkon elhangzott eloadásokat, valamint kutatóink idei munkáinak összegzését tartalmazza. Bovebben a Kiadványaink menüpont alatt lehet róla olvasni.

2009. augusztus 27.

Megkezdodött az újvidéki Cess-szel közös kutatásunk. A projekt elso részében az téma irodalmi feldolgozása történik, elokészítjük az 1000 fos kutatás kérdoíveit, és megkezdodik a kutatás, melyet észak Vajdaság 8 községében végzünk, a munkaeropiac témájában. A felmérések statisztikai feldolgozása után, az elozetes eredményeket 2009. december 7.-én mutatjuk be a Cess által szervezett projekt konferencián.

2009. július 21.

Nyomdában van az RTT második, 2008-as évkönyve, melyben a tavalyi év kutatásai, az RTT tavaszi konferenciájának anyagai, valamint a felsőoktatási kutatásunk eredményeit publikáljuk, megjelenése szeptemberre várható.

2009. július 11.

Összeállt az RTT, a keszhelyi Georgikon Kar és Ceske Budejovice-i Egyetem közös internetes kiadványának első száma, a Deturopa - Central European Journal of Regional Development and Tourism. Hamarosan letölthető lesz a honlapunkról.

2009. július 2.

Az RTT sikeresen pályázott az újvidéki Cess ügynökség és a bécsi The Vienna Institute for International Economic Studies által kiirt pályázaton, melynek témája: The structural characteristics and potentials of human resource development regarding to EU accession in the north region of the Autonomous Province of Voivodina. A projektről bővebben a projektek menüpont alatt olvashatnak kedves látogatóink.

2009. június 30.

Az RTT három tagja a pécsi regionális doktori iskola szervezésében egyhetes franciaországi tanulmányúton vett részt, melynek keretében egyebek mellett a francia regionális politikát és területi szervezést tanulmányozták.

2009 június 10.

A Regionális Tudományi Társaság oszlopos tagja Takács Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Regionális Politika és Gazdaságtan doktori iskolájában megvédte doktori abszolutóriumát. Gratulálunk és további kitartást kívánunk a munkájához!

2009. május 6.

Az RTT a Vajdasági Ifjúsági Fórummal közösen a VIII. Vajdasági Szabadegyetem keretében 2009. július 3.-án regionális tudományi napot szervez. Előzetes megbeszélések szerint előadást tart Horváth Gyula a MTA RKK főigazgatója, munkatársai, Hajdú Zoltán és Faragó László valamint Somogyi Sándor az RTT képviseletében. A téma az Európai Unió, Magyarország valamint Szerbia és ezen belül Vajdaság regionális politikája.

2009. március 9.

A Magyar Regionális Tudományi Társaság VII. Vándorgyűlésére Szabadkán kerül sor a Városháza dísztermében, 2009. november 12-13.-án.

2009. február 2.

A Regionális Tudományi Társaság irodát vált és ezzel a székhelyünk is változik. Március elsejétől a Szabadka Corvin Mátyás (volt Engels) utca 9 szám alá költözünk, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székházába, ahol az új modern irodánk mellett a Szövetség infrastruktúráját is használhatjuk munkánkban.

2009. január 12.

2009. március 6.-ára kárpát-medencei jelentoségű konferenciát szervez az RTT, melynek keretében megalakul a Kárpát-medencei Területfejlesztési és Innovációs Hálózat az MTA támogatásával. A konferencia programjáról bővebben hamarosan tudósítunk.

2009. január 3.

Megjelent az RTT sorrendben 5. kiadványa Képzetteké a jövő címmel, melyben a Regionális szakképzési hálózatépítési projekt során elért eredményeket foglaljuk össze. A projekt véghezvitelét és könyv kiadását a Szülőföld Alap támogatta.

2008. december 15.

Örömmel értesíthetjük a tagságot szimpatizánsainkat, és minden regionális tudománnyal foglalkozó szakembert, hogy az MRTT gödöllői vándorgyűlésén Szabadka kapta meg a 2009-es vándorgyűlés szervezési jogát. Ez azt jelenti, hogy 2009 novemberének második felében Szabadkán gyűlik össze a Kárpát-medence regionális fejlesztő szakembereinek színe-java, hogy megvitassa az elmúlt év kutatásait és felkészüljön a következő év kihívásaira.

Ez a megtiszteltetés egyben nagy lehetőség és felelosség is a Regionális Tudományi Társaság és tagsága számára, hiszen ha megfelelően tudunk bemutatkozni a szakma előtt, azzal nagyban nő az elismertségünk.

2008. november 14.

Folyamatban van az RTT legújabb projektje melynek címe a Vajdasági Magyarság Életminőségének felmérése. A munkát a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság támogatja. Eddig sikerült mintegy 500 főt lekérdezni, és most áll előttünk ezen adattömeg feldolgozása.

2008. október 27.

Az RTT, a keszthelyi Georgikon Karral, és a ceske budejovice-i Egyetem Gazdasági és Turisztikai tanszékével közösen saját internetes folyóiratot indít, Közép Európai Regionalizmus és Turizmus címen, melybe 5 nyelven (magyar, szerb, cseh, angol, német) várjuk a publikációkat. A folyóirat, mint azt a címe is kifejezi elsősorban a regionális fejlesztésre és a turizmusra koncentrál, annak is a közép európai viszonyait vizsgálja. A folyóiratot szerkesztőbizottság szerkeszti melynek elnöke Somogyi Sándor Professor Emeritus az RTT alapító tagja.

2008. október 11.

A Magyar Regionális Tudományi Társaság Vándorgyűlésére melyre Gödöllőn kerül sor idén az RTT három tagot delegál. Ricz András, Somogyi Sándor és Takács Zoltán részt vesznek a közgyűlésen és a másnapi szekcióüléseken is bemutatkoznak projektjeikkel.

2008 augusztus 28.

Az RTT könyvtára új könyvekkel bovült, már megtalálható a honlapon az új lista.

2008 július 29.

Megérkezett a meghívó a Magyar Regionális Tudományi Társaság
VI. Vándorgyűlésére melynek címe Új elemek a vidékfejlesztésben
Helyszín: Gödöllő, Szent István Egyetem. 2008. december 11–12 között. Jelentkezési határidő előadni szándékozók számára szeptember 15. Kérjük, hogy aki szeretne előadással résztvenni, minél hamarabb jelentkezzen az RTT irodában. Bővebb információ: www.mrtt.hu


2008. július 13.

Megjelent az RTT első évkönyve, mely a 2007 évi őszi konferenciánk előadásait és még néhány érdekes tudományos munkát tartalmaz, magyar és angol nyelven szerb nyelvu összefoglalókkal. Beszerezhető az RTT irodájában, munkaidőben.

2008. július 1.

Elkezdtük szokásos évi konferenciánk szervezését, melyet 2008 novemberének második felében tervezünk. Idén nagyszabású nemzetközi konferenciát tervezünk, melyhez partnerünk Szabadka Város önkormányzata lesz. Miután tavalyi sikeres konferenciánkon kiveséztük az észak vajdasági helyi önkormányzatok fejlesztési stratégiáit megérett arra az idő, hogy tovább lépjünk és nemzetközi összehasonlításban is vizsgáljuk a szerbiai regionális folyamatokat. Ehhez megfelelő alkalom lehet, hogy a már előttünk járó országok ilyetén folyamatainak megismerése és összevetése a csak most induló szerbiai regionalizmussal. Németország, mint az Európai Unió vezető tagállama a regionalizmusban és európai irányultságú területfejlesztésben nagy gyakorlattal rendelkezik, Magyarország viszont mint újonnan csatlakozott ország a közelmúltban járta végig mindazt az utat ami Szerbiára az elkövetkezendő években jár, így még friss tapasztalatokkal rendelkezik, amiket nekünk ahhoz, hogy elkerüljük a kezdeti buktatókat mindenképpen át kell venni. Hazai viszonylatban egyik kiemelt témánk a Szerbiai Regionális Fejlesztési Stratégia elemzése lesz.

2008. június 12.

Megjelent az RTT harmadik önállóan kiadott könyve. Címe: MACTOR Vrednovanje odnosa partnera i ciljeva / Partnerek és célok viszonyainak értékelése Szerzők: Dr. Somogyi Sándor, Prof. Emeritus, Dr. Lakner Zoltán, egyetemi docens, Dr. Kajári Karolina, egyetemi docens. A könyv érdekessége, hogy két nyelvu szerb és magyar nyelven szimultán szöveg található meg benne. Beszerezhető a Társaság székhelyén.

2008. június 8.

A Regionális Tudományi Társaság a Szülőföld Alapnál támogatást nyert A vajdasági magyar mezőgazdasági oktatás fejlesztésének lehetőségei címmel. A projekt célja, hogy a vajdasági magyar mezőgazdasági felnőttoktatás rendszerét kidolgozza, megteremtse azokat az alapokat, amelyeket le kell helyezni ahhoz, hogy a mezőgazdasági oktatás hatékony, gazdaságos és a jelenleg fennálló párhuzamosságokat elkerülő legyen. A projektek 2008 őszén valósítsuk meg.

2008. május 31.

Elkészült a Regionális szakképzési hálózatépítési projekt beszámolójának első munkapéldánya. Az anyagot a nyár folyamán finomítjuk még és az őszi konferenciánkon szeretnénk a nagyközönség számára is bemutatni.

2008. március 19.

Készül a Regionális Tudományi Társaság első évkönyve, melynek fő motívumai a 2007. november 16-án az RTT I. Vajdasági Regionális Fejlesztési konferenciáján elhangzott anyagok, néhány azóta elkészült tudományos anyag mellett.

2008. március 17.

Mind Magyarkanizsán mind Topolyán sikeresen vizsgáztak az Eu-s projektmenedzsment tanfolyam résztvevői. Az Apáczai Közalapítványnak köszönhetoen 32 új pályázatíró szakembert képeztünk ki Vajdaságban, akik reményeink szerint nagyban segítenek a terület regionális fejlesztésében.

 

2008. március 12.

Az RTT tagjai (Takács Zoltán , Kovács Krisztina , Gábrity Molnár Irén és Ricz András) részt vettek a szegedi, Magyarok a Kárpát medencében című regionális fejlesztési konferencián, az ott elhangzott eloadások hamarosan megtalálhatók lesznek az RTT honlapján.

 

2008. február 15.

Megindult az EU-s projektmenedzsment tanfolyam második féléve, idén Magyarkanizsán és Topolyán folynak a képzések egészen március 15.-ig.

 


 

 

2007. november 26.

Sikeresen folyik az RTT Apáczai Közalapítvány által támogatott EU-s projektmenedzsment tanfolyama Szabadkán illetve Kupuszinán. Már most felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy 2008 februárjában Magyarkanizsán és Topolyán indítunk hasonló 80 órás tanfolyamokat, 15-15 fő részére kiscsoportos foglalkozások keretében. Jelentkezni január közepétől lehet az RTT elérhetőségein, illetve a helyi koordinátoroknál.

2007. november 22.

Sikeresen megtartottuk az I. vajdasági regionális fejlesztési konferenciát Vajdasági Fejlesztési lehetőségek, mit tegyünk - mit tettünk? címmel. A november 16-án a Magyar Házban megtartott konferencián számos magyarországi és számos hazai regionális fejlesztéssel foglalkozó szakember részt vett. Az nap első felében bemutattuk az RKK által kiadott Vajdaság Monográfia c. kötetet, illetve az RTT által kiadott Kistérségek életereje és Kistérségi távlatok c. köteteket. A konferencia második felében a vajdasági regionális fejlesztési lehetőségekrol illetve az egyes községek fejlesztési terveirol hallhattunk tartalmas beszámolókat. A konferencia zárógondolataként megfogalmazódott, hogy az észak vajdasági községek fejlesztési terveiben számos párhuzamosság található, amit mindenképpen ki kell küszöbölnünk. Ennek érdekében az RTT akciótervet készít, amit a jövő év elején mutat be az érintett községek vezetői számára.

A Konferencia prezentációi a letöltések menüpont alatt megtalálhatók!



Meghívó


A Regionális Tudományi Társaság 2007. november 16-án 10 órai kezdettel megrendezi az elso vajdasági regionális fejlesztési konferenciát


Vajdasági fejlesztési lehetőségek, mit tegyünk - mit tettünk?


Program:


10.00 Megnyitó-köszöntő - Ricz András RTT elnök
10.10 Vajdaság Monográfia bemutatása - Dr. Horváth Gyula (Pécs) és Kugler József (Békéscsaba)
10.50 Kistérségek életereje és Kistérségi távlatok RTT kötetek bemutatása
- Dr. Lakner Zoltán (Budapest)
11.30 A Pécsi Tudományegyetem Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola bemutatása - Dr. Buday-Sántha Attila (Pécs)
11.45 A regionális fejlesztés menedzselésének kérdései - Ph.D. Somogyi Sándor, em. prof.
12.00 Vajdaság gazdaságfejlesztési terve és a Nagyberuházási Alap fejlesztései - Pásztor István


12.30 Ebéd


13.30 Vajdaság Ipari fejlesztésének lehetőségei - Sefcsich György
13.45 Életminőség Vajdaságban - Kajári Karolina
14.00 Szabadka község gazdaságfejlesztési terve - Kudlik Erika
14.15 A falusi turizmus fejlesztési lehetoségei a határmenti régióban - Ricz András
14.30 Topolya község fejlesztési terve - Balassa Endre
14.45 Magyarkanizsa község fejlesztési terve - Fejsztámer Róbert
15.00 A Ket-Adryan mikrorégió fejlesztési stratégiája - Takács Zoltán
15.15 Zenta község fejlesztési lehetőségei - Lengyel Ilona
15.30 Kishegyes község beruházási tervei - Csóré Róbert
15.45 Nyugat Bácska kistérség fejlesztési terve - Diósi Viola


16.00 Vita - zárszó


A konferencia színhelye a Magyar Ház földszinti tanácsterme Szabadkán (Mamuzsity Ago u. 11).

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

2007. október 23.

A Regionális Tudományi Társaság megrendezi az első Vajdasági Regionális Konferenciát, Vajdasági Fejlesztési Lehetőségek, Mit tegyünk? - Mit tettünk? címmel. A konferencia keretében a pécsi, Regionális Kutatások Központja bemutatja Vajdaság Monográfiája c. kötetét illetve az RTT bemutatja két új kiadványát, Kistérségek Életereje és Kistérségi Távlatok címmel. A konferencia második felében vajdasági községi és kistérségi fejlesztési terveket és megvalósult projekteket mutatunk be. Minden érdeklődőt várunk november 16-án 10 órától a Magyar Házba.

2007. október 22.

Regionális Tudományi Társaság az Apáczai Közalapítvány támogatásával Európai Uniós Projektmenedzser képzést szervez Szabadkán a Szakegyesületek Szövetségének a székhelyén (Korvin Mátyás u. 9). 80 óra intenzív tanfolyam az Uniós projektekrol és támogatásokról, hétvégenként magyarországi eloadókkal. A képzés a résztvevők számára ingyenes, a sikeresen végzettek oklevélben részesülnek. Jelentkezni egyoldalas szakmai önéletrajzzal október 31.-ig az info@rtt.org.yu emailen vagy a 024/670-850-es telefonszámon illetve az RTT székhelyén Szabadkán a Matije Gupca 14. alatt lehet.

2007. október 21.

A Regionális Tudományi Társaság öt tagja (dr. Somogyi Sándor, Ricz András, Csordás Róbert, Kovács Krisztina, Takács Zoltán) rész vesz a Magyar Regionális Tudományi Társaság V. Vándorgyűlésén Miskolcon október 25-26-án. Az RTT ez évi tevékenységének bemutatása mellett mindannyian készülnek egy-egy tudományos munkával is.

2007. szeptember 26.

Az RTT-ből öt szakember vesz részt az MRTT miskolci Vándorgyűlésén október 25-26-án.


2007. szeptember 22.

Már nyomdában van legújabb kötetünk melynek címe: Kistérségi Elemzések, amely Vajdaság többségében magyarlakta községek fejlesztési tervének Mactor és SWOT elemzéseit publikálja. E kötet bemutatása is az I. Vajdasági Regionális Konferencián lesz.


2007. szeptember 17.

Az RTT a Magyar Regionális Tudományi Társasággal közösen megrendezi az I. Vajdasági Regionális Konferenciát november közepén. A konferencián kerülnek bemutatásra az RTT frissen megjelent, és megjelenés előtt álló kötetei illetve az MTA Regionális Kutatások Központja által kiadott Vajdaság Monográfia. Már most felhívjuk a vajdasági regionalisták figyelmét, hogy jelentkezzenek a konferenciára előadással. A konferencia témája Vajdaság regionális fejlesztése.


2007. szeptember 1.

Az RTT jelentős támogatást nyert az Apáczai Közalapítványtól EU-s projektmenedzser képzésre. A képzések Doroszlón, Szabadkán, Magyarkanizsán és Zentán kerülnek megrendezésre idén ősszel és 2008 tavaszán. Hamarosan megjelennek a felhívások az érdeklődők számára.


2007. július 26.

Elkészült az RTT első kötete, Kistérségek Lehetőségei címmel, melyben a Vajdaság többségében magyarlakta községek fejlesztési tervének kutatási részeit jelentetjük meg.


Korábbi:


2006. november 25.

Elkészült a Többségében Magyarlakta Vajdasági Községek fejlesztési terve. December közepén mutatjuk be a nagyközönség és a sajtó képviselői számára illetve onnantól kezdve letölthetővé válik oldalunkról is.


2006. november 24.

Az RTT tagsága meghívást kapott a 2007 márciusában megrendezendő "Kissebségek, Régiók és Önkormányzatok" című konferenciára.


2006. november 20.

Az RTT képviselői 2006. november 18-án részt vettek az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Természettudományi Karának Regionális Földrajzi Tanszéke által a Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett "REGIONÁLIS MODELLEK" című tudományos konferencián.


2006. november 04.

Regionális Tudományi Társaság tagsága 2006. október 26-27-én részt vett a Magyar Regionális Tudományi Társaság IV. Vándorgyűlésén Szegeden.

 

Az RTT-ről
Hírek
Projektek
Innoaxis
Iroda
Könyvtár
Kiadványaink
E-folyóirat
Vezetőség
Linkek
Elérhetőségünk

Támogatóink:


   IPA  Apáczai Közalapitvány   Magyar Tudományos Akadémia  Szabadka Község   Szülőföld Alap  Szekeres László Alapítvány   Vajdaság  CESS
Letöltések
Események